A sikerekért
A Pero Team Kft., mint a
Magyar Judo Szövetség
szponzora, táplálék-kie-
gészítőkkel, természetes
készítményekkel segíti a
válogatott sportolók ed-
zését, munkáját, illetve a
sérülésekből való felépü-
léshez nyújt ezen készít-
ményekkel segítséget.
KLIKK IDE!

Dr. Tóth László elnöki köszöntője

Kedves barátaim!
A judo a versenyrendszer átala-
kítását követően újabb jelentős
változásokat él át, s hamarosan
már az olimpiai indulási jog meg-
szerzéséért indulnak harcba leg-
jobbjaink. A tatamin és a zöld
asztalnál is sok a tennivalónk.
>>>
 

A Magyar Judo Szövetség támogatói

Hirdetés
Harmincegy ország női judósai Budapesten PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 11. csütörtök, 16:30

Szombaton és vasárnap rendezik Budapesten a judósok 45. Hungária-kupáját, amelyen a több súlycsoportban is éremesélyes hazai női válogatott a legerősebb felállásban képviselteti magát - többek között erről volt szó a Magyar Judo Szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján a Bacardi Original Barban.

„Dzsúdónk pillanatnyi erejét jól mutatja, hogy ha most zárulna le az olimpiai kvalifikáció, akkor a világranglistás helyezések alapján az összesen tizennégy kategóriából tízben lenne ötkarikás magyar induló. Remélhetőleg a lányok hétvégi szereplése is bizonyítja majd ezt” – jelentette ki a Világkupa-verseny csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Tóth László, a hazai szövetség elnöke.

A nézők számára ingyenes viadalon 31 ország 194 képviselője lép tatamira a Körcsarnokban.
.