Dr. Tóth László elnöki köszöntője

Kedves barátaim!
A judo a versenyrendszer átala-
kítását követően újabb jelentős
változásokat él át, s hamarosan
már az olimpiai indulási jog meg-
szerzéséért indulnak harcba leg-
jobbjaink. A tatamin és a zöld
asztalnál is sok a tennivalónk.
>>>
 

A Magyar Judo Szövetség támogatói

Hirdetés
PDF Nyomtatás E-mail
Tavaly azzal köszönthettem honlapunk olvasóit, hogy a teljes nemzetközi versenyrendszer átalakítása, a Grand Slam-, Grand Prix- és Masters-versenyek, valamint az évi rendszerességű felnőtt világbajnokság megjelenése után fontos szabályok is változtak, eltörölték többek között a kokát és minden korábbinál jobban védték az aktív judót a passzívval szemben.

Nos, a módosításokat újabb jelentős változások követik, 2010. január elseje óta tilos és azonnali leléptetéssel büntetendő a lábra fogás, reményeink szerint ezzel is látványosabbá válik majd sportágunk. A változásokhoz szakembereink segítségével válogatott sportolóinknak is alkalmazkodniuk kell, hogy versenybe szállhassanak a londoni olimpia indulási jogáért.

Meggyőződésem, hogy az 1992-es olimpia után húsz évvel, 2012-ben hasonlóan erős és sikeres csapatot indíthatunk az ötkarikás játékokon, ebben segítségünkre lehet az idén májusban bemutatkozó új kvalifikációs rendszer is, amely már nem kontinensek között osztja el a kvótákat, hanem valóban a legjobbaknak ad lehetőséget az indulási jog kivívására.

Természetesen továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy Magyarország ne csak versenyzőivel legyen jelen a judo világtérképén, éppen ezért a 2009-ben nagy sikerrel megrendezett ifjúsági világbajnokság, a csapat Európa-bajnokság, a Hungária Férfi Világkupa, a paksi junior Top-verseny és a győri serdülő Vk után újabb rangos viadaloknak leszünk házigazdái.

Mindjárt az év elején a hagyományos OTP Bank-PWS Hungária Női Világkupát rendezzük meg Budapesten, májusban a kata-világbajnokságot és az IJF masters-világbajnokságot is mi látjuk vendégül, ahogyan újfent nemzetközi versenyzési lehetőséget biztosítunk a korosztály legjobbjainak a paksi junior Top-viadalon, illetve a győri serdülő Világkupán.

Honlapunkon is találkozhatnak majd újdonságokkal, az elsővel már meg is ismerkedhettek egyesületeink: az MJSZ elnökségének döntése értelmében január óta elektronikus levélben tájékoztatjuk egyesületeinket a szövetséget érintő információkról, ez lehet a leggyorsabb módja kapcsolattartásunknak.

Őszintén remélem, hogy a Magyar Judo Szövetség honlapján 2010-ben is szép sikerekről, jelentős előrelépésekről számolhatunk majd be tagegyesületeinknek, sportolóinknak, szurkolóinknak.

Mindannyiunknak eredményes munkát kívánva:
Dr. Tóth László